Útkeresők – új podcastsorozat indul

Podcastsorozat indít a Bibliáról a Szentírás Szövetség. A felvételekre 14 éven felüli fiatalokat várnak, a beszélgetések alkalmával kérdéseket tehetnek fel a nem hívő érdeklődők is.

Folyton úton vannak – iskolába, edzésre, különórákra, buliba – nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is. Köztük is vannak, akik rendíthetetlenül tartanak a céljuk felé, de életkori sajátosságukból adódóan is sokan még nem tudják, hová is tartanak. Az életük útját hol egyedül, hol másokkal együtt járják. A fiatalok között is sokan szeretnének találkozni a Biblia üzenetén keresztül Istennel. Sőt vannak, akik arra vágynak, hogy Jézus legyen a mindennapi útitársuk.

A Szentírás Szövetség (január elseje óta működő) bibliaolvasó kalauza, az ut-on.hu célja, hogy a Biblia üzenete utat találjon a 14-25 év közötti korosztályhoz is. A weblap megálmodói a honlaphoz kapcsolódó Útkeresők sorozatukkal a fiataloknak szeretnének utat mutatni a Szentírás mélyebb megismeréséhez és megértéséhez, azon keresztül Istenhez. Ennek a formabontó podcastsorozatnak a lényege, hogy a Biblia kevéssé ismert, izgalmas, vagy a világ által vitatott részeit bemutassa. Ezeket a témákat a Szövetség munkatársai a fiatalok igényei és visszajelzései alapján alakították ki, amikor az ut-on.hu honlap előkészítéséhez kérdőívek segítségével mintegy 250 középiskolás és egyetemista, továbbá a köztük szolgáló lelkészek és vallástanárok véleményét kikérték.

A Szentírás Szövetség alapvető célja, hogy a gyülekezeteket segítve, velük együtt­működve ismertesse meg az evangéliumot a fiatalokkal. Ezért ezeket a beszélgetéseket nem stúdióban veszik fel, hanem egyelőre református közösségekben, hogy ezzel is erősítsék a helyi ifit vagy missziót. A fiatalok kezében az ut-on.hu jó eszköz lehet, hogy rendszeresen olvassák a Bibliát, de ugyanolyan fontos, hogy az offline térben is találkozzanak a Biblia üzenetével és keresztyén közösségekkel. A Szövetség munkatársai olyan helyszíneken tartják az Útkeresők alkalmait, ahol ez a korosztály otthon van, vagy ahová könnyű odahívni őket, ilyen például a Ráday Ház vagy az 1RE Egyetemi Református Misszió. Meghívják a fiatalokat gyülekezetekbe is (az első ilyen helyszín a Kálvin téri lesz), hogy ezzel is felhívják a figyelmüket a helyi ifiközösségekre.

A februárban kezdődő beszélgetéssorozat témái között szerepel a közösségi média, az ismeretlen Ószövetség, az angyalok és az ördögök, de vitatkoznak majd a teremtésről is.

A Szentírás Szövetség munkatársai úgy tervezik, hogy ősszel folytatják a sorozatot. Várják az olyan fővárosi gyülekezetek, egyházi iskolák jelentkezését is, amelyek szívesen adnának otthont egy ilyen eseménynek.

A beszélgetésekről készült hanganyagot podcastformában azok is meghallgathatják az ut-on.hu honlapon és a Spotify-on is, akiknek nincs módjuk elmenni egy-egy összejövetelre, de érdekelnék őket az elhangzottak.

Ezekre a beszélgetésekre az érdeklődők akár meghívhatják nem hívő, de nyitott és kíváncsi barátaikat, mivel a meghívott vendégnek kérdéseket is feltehetnek. Ezeket azonban már nem rögzítik, így csak azok élhetnek ezzel a lehetőséggel, akik személyesen vesznek részt az alkalmon.

Az Útkeresők podcastsorozat részleteiről ezen a honlapon lehet olvasni, és a felvételeket is itt lehet majd meghallgatni.

Útkeresők – Beszélgetéssorozat fiataloknak a Bibliáról

2024. február 13. kedd 18:00 – Ráday Ház
„Tükröm, tükröm mondd meg nékem…”
Mit tanulhatunk magunk­ról a Biblia tükrében?
Fodorné Ablonczy Margit református lelkész

2024. február 27. kedd 18:00 – Ráday Ház
Egyház és/vagy közösségi média
Szűcs Sándor teológus, olvasáskutató

2024. március 6. szerda 18:00 – Kálvin téri Református Egyházközség
Az ismeretlen Ószövetség
Szloboda József esperes és Tegez Ferenc református lelkész

2024. március 12. kedd 18:00 – 1RE – Református Egyetemi Misszió
Nagy durranás – vita a teremtésről
Szűcs Sándor teológus és Török László egyetemi lelkész

2024. április 15. hétfő 18:00 – Kálvin téri Református Egyházközség
Angyalok és ördögök
Molnár Sándor református lelkész és Szabó Ferenc református lelkész

 

Képek: Antonio Solano/ Getty Images, Füle Tamás