Sárbogárdon egykori lelkészük századik születésnapjáról emlékeznek meg május 25-én. Az ünnepre készülve Szabó Miklós és Jákob Mihály segítségével idézzük fel Szabó Éva emlékét.
Új könyvük megjelenésének alkalmából a közeledés és távolodás egyensúlyáról, az anyaság kulcsairól és a kapcsolódás alapú elengedés örömteli mivoltáról beszélgettünk a Süveges házaspárral.
Hajdúvidékről indult, a Bács-Kiskunsági Református Egyházmegyében testvéri közösség fogadta, Lajosmizsén pedig hazaérkezett. Beiktatták Varga-Kovács Máriát.
Az evangélium dinamikus, egyházi életünk viszont jobbára statikus. Mit tehetünk azért, hogy az életet munkáljuk – mások számára is? Lovas András dunamelléki missziói referens előadása.
A lelki fegyverzet felöltésére bátorított a zsinat nyitó áhítatán Balog Zoltán dunamelléki püspök. Ennek célja azonban csakis az, hogy „bátran ismertessem az evangélium titkát” – figyelmeztetett.