Egy cseppnyi segítség a damaszkuszi úton

A Tiszántúli Református Egyházkerület Cigánymissziója és az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány közös szervezésében valósult meg 2017. szeptember 15-én, péntek délután a Damaszkuszi út elnevezésű projekt projektindító napja. Az alkalmon – a Dorcas kempingben – családi napon, civil konferencián és szemléletformáló foglalkozáson vettek részt a testvérek a Biblia tükrében.

Az Egy Cseppnyi Segítség a Rászorultaknak Alapítvány 2007-ben jött létre azzal a céllal, hogy elősegítse a hátrányos helyzetű gyermekek és családjaiknak az esélyegyenlőségét. Ezen belül is nagy hangsúlyt fektetnek az etnikai kisebbséghez tartozó gyerekek fizikai, szellemi és lelki támogatására, felzárkóztatására. A hatékony szolgálatot nagyban elősegítik a Biblia tükrében történő személyiségfejlesztő foglalkozások, mert a szervezők – Gregussné Búzás Irén missziói lelkész, és férje, Greguss László projektmenedzser – hiszik és vallják, hogy minden pozitív változás a belső ember megújulásával kezdődik. A Damaszkuszi út elnevezésű projekt is ebben a szellemben szerveződött és indult el, amely 2020-ig ötven rendezvényt foglal magába. „A cigány testvérek között vannak olyanok, akik előző életükben olyan életet éltek, ami a többségi társadalomtól távolabbra helyezte őket. Ennek megfelelően próbáljuk arra a helyes útra terelni őket, amely a közösségbe való beilleszkedéshez segíti őket” – mondta Greguss László projektmenedzser.

A családi napra Bagamérról, Esztárról, Konyárról és Debrecenből is érkeztek családok, több mint nyolcvanan. A program kezdetén Seon Koo Kim koreai református lelkész köszöntötte a vendégeket a Koreai Református Egyház nevében, majd a felnőtteknek dr. Fekete Károly, tiszántúli püspök hirdette az igét – Pál apostol megtéréséről -, a gyermekek pedig külön bibliaórán és ifjúsági foglalkozáson vettek részt.

„Esztárban tegnap meglátogattam egy cigány testvérünket, nagyon szép háza, gyönyörű kertje van, tele virágokkal. Azt éreztem, hogy a cigánymisszió is ilyen. A kis kert elkezdett nyiladozni, különböző virágok indultak növekedésnek. Reményteljes jövőt látok a projektben, nagy álmom az, hogy egy napon a cigány testvérek és nem cigány testvérek együtt tartják majd az istentiszteleteiket” – mondta Gregussné Buzás Irén, a Tiszántúli Református Egyházkerület missziói lelkésze.

A tiszántúli egyházkerület számára is kiemelkedően fontos, hogy a misszió egy ilyen projekt keretében folytatódhat tovább. „2020-ig van egy olyan biztos háttér és kidolgozott program, amely mentén szisztematikusan lehet foglalkozni a testvérekkel. Ez a program olyan sokrétű, hogy az egész családot meg tudja szólítani, nagy értéke, hogy minden korosztály megtalálhatja benne önmagát. Kialakulhat hangulatában és miliőjében egy olyan közösség, ahová szeretnek majd menni a testvérek. A damaszkuszi út a megtérés útja. Annak a fordulatnak a bekövetkezése, amikor az ember rádöbben arra, hogy nem egy véletlen akasztotta meg az életét, nem egy terv borult fel, hanem Jézus Krisztus nyúlt bele az életébe. S ekkor nem elvész valami, hanem kiteljesedhet az élet. A pálfordítás cselekvése – amikor Jézus Krisztus megfordította Saulus életét és Pállá formálta – ennek a mintapéldája” – emelte ki Fekete Károly, tiszántúli püspök.

A konferencia szemléletformáló előadását Gál-Győri Márta református lelkész és férje, Gál Álmos tartotta. A rendezvény végén a közös éneklést az Esztári Roma Misszió dicsőítő csoportja vezette. 

Fotók: Barcza János

A program a EFOP-1.3.5-16-2016-00061 - Társadalmi Szerepvállalás erősítése a Közösségek Fejlesztésével - „Damaszkuszi út” pályázat keretében valósul meg.

Forrás: http://ttre.hu/hirek/keruleti/egy-cseppnyi-segitseg-a-damaszkuszi-uton