Önismereti karácsonyi pulcsik. Te melyiket viseled?

  • Ünnep
  • Szabó Dóra

No persze nem a karácsonyi pulóverekre gondolok. Amelyeket néhol meg is szoktak versenyeztetni, hogy melyik a legrondább közülük. Néhány munkahelyen külön tematikus napot is tartanak, ahol mindenki a legrondább pulóverben tölti a szabadságig hátralevő napokat. Szarvasos, hóemberes, piros kötött, zöld kötött, szöszös, szúrós, kisszemes, nagyszemes, kinőtt, agyonmosott. Véletlenül magasabb hőfokon mosott és összezsugorodott pulóver.

Amikor ünnepelsz - melyik pulóverbe bújsz bele?

Ezek a pulcsik, bármennyire is jópofák és praktikusak alkalomadtán…talán mégsem tükrözik az igazi valónkat. A lényeget, akik valóban vagyunk. Mégis felöltjük őket.

Mert léteznek egyéb minták. Például olyan gondolatok, érzések vagy viselkedések, amelyek a hétköznapjainkban is jelen vannak, és az ünnepekben is felütik a fejüket.

Egy kis összeállítás következzék arról, mennyiféle módon állhatunk az ünnepekhez. Nyilvánvalóan erősen sarkított képekkel, példákkal fog a kedves Olvasó találkozni. A cél sosem az ítélkezés; hanem inkább egyfajta rácsodálkozás és maga a megengedés, hogy mindezekkel együtt mégis könnyebb és teljesebb lehet az ünneplésünk.

Első pulcsi: az Áldozati hóemberes
Pulóverfilozófia
A hóemberek jó fejek. Felépülnek a móka és az ünnep kedvéért, múlékony hóból. Ők ugyanis bírják a hideget, a rendkívül dermesztő hideget is - hiszen ez tartja őket össze. Még a sáljukat, sőt, a répából rögtönzött orrukat is odaadnák egy kis figyelemért, ha valaki a móka után kint maradna mellettük a szállingózó hóban. Nem lennének oly egyedül. De hát a hóemberek nem tudnak beszélni, csak remélnek ott a téli éjszakában. Majd az első melengető napsugarak hatására azonnal olvadni kezdenek. A népek meg álmodozva elnézik az ablakból, ahogyan a kalapként funkcionáló fazék alól lassan kimúlnak és sáros pocsolyává válnak. A gyerekek jól érezték magukat, és futottak tovább a tavaszba. Na de hová lett a tavalyi hó?! És a tavalyi hóember? Senki sem kérdi.

Képzelt riport
Hol találkozhatunk az áldozati hóemberes pulcsisokkal? 
Valami minimum szörnyű helyen, ez biztos. Ahol tennivaló van és a feladat egy hőst igényel. Azt mondanám, leginkább a konyhában. De lehet, hogy egyik helyiségből a másikba cikázva. Lehet, hogy azt érzi: az ő felelőssége, hogy egyben tartsa a családot vagy a rokonságot. Lehet, hogy más nem szervezi meg az ünnepi ebédet. A többiek nem érnek rá főzni. Ezek a rokonok válnak, a másiknál a gyermek állandóan beteg - szóval mindig van valami. Úgy érzi, ő viszonylag egyben van, még ereje és ideje is van rá, hogy mentse a menthetőt. Még akkor is, amikor már érzi, hogy fárad, és még egy csomó mindent el kellene intéznie. Lassan ő az, aki nem alszik, aki rohangál, tesz-vesz és intéz mindent. Hajszoltan gyúrja a bejglitésztát még este kilenckor, mert az övéi azt nagyon szeretik. Kitörne a világháború, ha idén elmaradna a régi sütemény, amelyet generációk óta mindig ugyanúgy készítenek. Igaz, hogy nem dicsérik meg különösebben érte - de beindulna a panaszáradat, ha elmaradna. Az nagyot szólna! Aztán jön az egyik kávé a másik után, meg a fejfájás a közelgő melegfront miatt. Ó, az ajándékok! Többet költött, mint amennyire lehetősége lett volna. “De hát szüksége van rá, olyan régóta kéri!”, és arra gondol, majd kigazdálkodja valahogy. Majd tavasszal. Hátha. Most amúgyis megteheti. Igaz, hogy ő alig kap ajándékot, pedig milyen régóta szeretne egy színházbérletet! Mindegy, badarság ilyen fellengzős dolgok után vágyakozni. Önzőség lenne ilyeneket kérni. Önzőség lenne nem segíteni. És önzőség lenne nem komolyan venni a készülődést. Még bűntudata is lenne. Hiszen úgy számítanak rá. Ott vannak a barátai, akik még sütni sem tudnak. Hát ő meg tud. Most hagyjon mindenkit cserben?! Épp elég bajuk van. Mindenkinek. A világnak. Az erősek és kitartók, mint ő, meg küzdenek, ahogy csak bírnak, és még éjfélkor is mézeskalácsot sütnek. Így hát nincsen mentség, össze kell szorítani a fogakat, és csinálni. Pedig legszívesebben felborítaná a lisztes edényt, sőt, az összes sütiformát kidobja mindjárt, már annyira elege van. Sebaj, csendesíti el magát végül. Minél kevesebbet gondol a nehézségekre, annál hamarabb meglesz. Majd kialussza magát, majd egyszer talán más is besegít és nem neki kell mindig a tettek mezejére lépni. Egyszer. Majd talán … Ha időben végez, még a konyhát is ki tudja takarítani.

Egy ünnep forgatókönyve
Szóval az ünneplő az áldozati hóemberes pulcsiban, mivel ennyire érzékeny és felelősségteljes, úgy gondolja, meg kell védenie a számára fontos embereket attól, hogy szenvedjenek és nehézségeket éljenek meg. Nagyon együttérző és jó képességgel tudja felmérni, hogy kik azok a környezetében, akik a segítségére szorulnak. Belső meggyőződése és erkölcsi törvénye szerint ez így van jól. Aki erős, aki teheti - és aki szeret - , az mindig ott van a szeren, amikor szükség van rá, nem? Persze nem nagy hangon, csak a háttérből. Önként és saját választásából, mert így diktálja a szíve és a lelkiismerete. És majd a dolgok szépen és észrevétlenül kisimulnak, megoldódnak. Épp ez a nehéz: észrevétlenül. Ugyanis a vállalásaikért nem kapnak elismerést és megbecsülést, nemhogy esetleg viszonzást. A kapcsolataikban sok lett az egyenlőtlenség. Az áldozati hóemberek ott vannak másokért, megbízhatóan és rendíthetetlenül. De a saját életük szükségleteit mintha már észre sem vennék. Nem érzékelik, hogy túlterheltek, túl sokat adtak, kimerültek, túlköltekeztek; hogy erőn, időn és lehetőségen felül álltak helyt. Megint. Újra és újra.

A karácsony ajándéka
Lehet, hogy erősebbnek, strapabíróbbnak és felelősebbnek éled meg saját magad - de még neked is ugyanolyan alapvető szükségeid vannak, mint minden más embernek.

Lehet, hogy kevesebb is elég. Lehet, hogy a család egy ésszerűbb méretű ünnepi menüvel is beéri. Lehet, hogy nem az összes sasszemű barátod fogja kiszúrni, hogy az egyik szoba sarkán átfutott egy pók. Talán most már kevesebb ajándék is pont elég lesz. Talán épp az ajándék a többiek számára, ha te magad kipihentebb, türelmesebb - és egyszerűen: jól vagy. És talán más is ugyanúgy képes mozdulni és fáradozni azon, hogy kerekebb és gördülékenyebb legyen a családi ünnep. Talán a gyerekek is elég nagyok már, hogy segíthessenek.

Talán megengedheted, hogy az emberfeletti megmentő helyett te is ember legyél. Sebezhetően, jobb és rosszabb hangulatban, mint akinek néhanapján szintén szüksége van segítségre, kipótolásra, támogatásra.

Mi lenne, ha tudnád, hogy kérhetsz? Elmondhatod, ha fáradt vagy. Elmondhatod, ha mást szeretnél. Engedheted, hogy megtaláljanak az apró gesztusok és a kedvesség. Kaphatsz ajándékot, és megengedheted magadnak, hogy örülj az ajándéknak, ha valaki készült valamivel. Készülhetsz arra, hogy meglásd és befogadd, ha valaki tett érted valamit. Ha elismerte, hogy “nahát, hogy a te konyhádban mindig csuda dolgok készülnek!” Engedheted, ha valaki azt mondja, “most inkább én, dobd el azt a seprűt!”

A karácsony a gyermek Krisztus ünnepe. És a gyermeké az öröm, a derű! Hol találsz most örömet és derűt? Milyen voltál gyermekként, hogyan örültél a karácsonynak?

Isten ajándéka Neked:
"Egyszer csak megállt, és így szólt: Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen! Az Úr ezt válaszolta neki: - Márta, Márta! Sok mindenre gondod van, és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha." (Lukács evangéliuma 10,40-42)

Második pulcsi: Az elhidegült hópehely
Pulóverfilozófia
Mint a hópehely, aki novemberben esett. Akinek a busás hasznot remélő karácsonyihangulat-kereskedők már javában örülnek, de a havat persze lapátolja más! Elnézegetjük bentről, a melegből...az ablak jól szigetel. Maradjon csak kint, mi nem ugrunk fejest a frissen esett hóba! Túl hideg... A hópehely meg csak hull ott magában, fagypont alatt, és úgy, ahogy jött, észrevétlenül, részvét nélkül belehullik a sárba.

Képzelt riport
Aki a hópelyhes pulcsiba bújik, talán néha semmilyennek, érdektelennek érezheti magát. Mint egy jó kis november, latyakkal, szürkén. Még decemberben is, belül novemberien. Hogy az milyen? - maga sem tudná megmondani. Üres és nyomott. Nézi az adventi koszorút: lobog a gyertya, de ugyan kinek gyújtották? Pedig mindenhol ünnepi dallamok, érzelmekre ható reklámok, ölelések, fák alatt gyülekező boldog gyerekek. Ez a kötelező karácsonyi film, a nagy ígéret a boldogságról, nemde?

Ő meg csak vacog, összébb húzza a kabátot, és rezzenéstelen arccal átvág a türelmetlen tömegen. Talán maga sem érti, miért nincs úgy meghatva. Miért is lenne? Hiszen úgy érzi, a karácsony másoknak szól, "ott", "nekik". Ők majd összegyűlnek, talán még nagyokat is beszélgetnek. Megölelik egymást. 
Ő meg ettől a gondolattól valahogy szorong. A sok együttlét, napokig úgymond egymás szájában, már előre feszeng tőle. Majd meghallgatja a sztorikat, hogy kivel milyen fantasztikus dolgok történtek az elmúlt karácsony óta. Még a fotóhoz is beáll. Majd csak meglesz valahogy, lemegy a program. Őrá úgysem lesz senki kíváncsi, hisz eddig sem igen érdekelte a környezetét. Meg sem hallgatnák. Tán meg sem értenék. Sebaj, kibírja valahogy. Mint a kis fenyő a hóviharban. Hisz eddig is ezt csinálta. 
Pedig jó is lenne ünnepelni! Érezni, hogy fény gyúl a szívében. De ezt kinek mondhatná el, ki lenne képes ezt a fényt meggyújtani? Talán van valaki, akivel jól érezné magát, de inkább mégsem engedi magához közel. Lemegy az ünnepi pörgés, és minden helyreáll, minden újra olyan lesz, mint novemberben. 
 
Egy ünnep forgatókönyve 
A hópelyhes pulcsit viselők ürességet, nyomott, semmitmondó állapotot tapasztalhatnak meg. Megszokták, hogy nélkülözik a figyelmet, a törődést és a gondoskodást. Így nem is várják, hogy ez másképp legyen. Talán el sem tudják hinni, hogy másképp is lehet. Ha figyelemre, meghallgatásra vagy segítségre is lenne szükségük, nem fordulnak oda másokhoz. Azt hiszik, úgysem hallgatnák meg őket, nem értené meg őket senki. Így egyedül próbálnak helyt állni, és jogosan érzik magányosnak magukat. Erősebbnek mutatkoznak, összeszorítják a fogukat, mintha nekik nem jönne jól néhanap a szeretet és a gondoskodás. Azt bizonygatják önmaguknak is, hogy mindezek nélkül is tudnak élni. Mindezek miatt kerülik a közeli kapcsolódásokat is.
 
A karácsony  ajándéka
Talán most megendheted magadnak, hogy szükséged legyen valamire. A törődés, a szeretetteli gesztusok, az apró figyelmességek, egy érdeklődő tekintet...mind-mind ajándék. Mi lenne, ha ezt most elfogadnád? Ha érdemesnek tartanád magad arra, hogy ezeket te is megkaphatod?
 
Mi lenne, ha engednéd, hogy örülj a finom ünnepi ételeknek, és mindennek, amivel a fogadásodra, megvendégelésedre készültek? A háznak, a szobának, a templom egy kis zugának, ahol most biztonságban és jó helyen vagy. A téli ruhának, a kockás szövetkendőnek, ami véd..., a benti melegnek, a fűtött autónak, amiben védve érezheted magad. Miket kapsz? Hol van fény?
 
Talán olyan közegben lehetsz, ahol megtapasztalod ezt a gondoskodást, ezt a törődést. Azt, hogy ott vagy, és jó, hogy ott vagy. Vedd észre, hogyha vártak rád, vártak téged és számoltak veled. Elfogadhatod, ha valaki szívesen meghallgat, leül veled vagy egy sétára hív. Megengedheted, hogy elmondhasd, hogy vagy éppen. Lehet, hogy rég beszéltél magadról.
 
Az is rendjén van, ha érzékenyen érint valami. Mert nem kell mindig sziklának lennünk. Lehetünk azok, akik nyugalomra, pihenésre és gyengédségre szorulunk. Keresd meg, hogy hol találod meg ezeket ezen az ünnepen!
 
A betlehemi gyermek is védtelenül születik a világba. Pici babaként. Sír, álmos, éhes, szükségletei vannak.  Később aztán nagyon ragaszkodik majd a barátaihoz, a tanítványokhoz. Sok emberrel kapcsolódik, mert érzelmi szükségünk, hogy kapcsolódjunk. Ő átélte és ismeri mindazt, ami néha úgy hiányzik.
 
Isten ajándéka Neked: 
"De Sion ezt mondta: Elhagyott engem az ÚR, megfeledkezett rólam az én Uram! Megfeledkezik-e csecsemőjéről az anya, nem könyörül-e méhe gyermekén? Ha mások megfeledkeznének is, én nem feledkezem meg rólad! Íme, tenyerembe véstelek be, szüntelen előttem vannak falaid." (Ézsaiás 49,14-16)
 
Harmadik pulcsi: Elismerénszarvas
Pulóverfilozófia
Ki az közülünk, aki nem szeretne egy ilyen, már-már kötelezően kedves és szeretnivaló figurát, mint amilyen ez a rénszarvas? Ő itt a főcukiság, különösen a kis piros nózijával, amely karácsonyi izzóként azt az egy rímet villogja: "Itt vagyok, nézzétek!”. A rénszarvasok igen hasznos állatok. Csak a felnőttek tudják, hogy fent északon minden részüket felhasználják: a húsukat táplálkozásra, a bőrüket és csontjaikat hasznos kiegészítőként; szilaj erejüket pedig igába fogják. A gyerekeknek szóló mese persze így hangzik: hatalmas megtiszteltetés, hogy a magas státuszú, prémium rénszarvasok nem akárkinek: magának a Télapónak dolgoznak; miközben a pazar jutalmak és ajándékok körül forgolódnak. Pedig lehet, hogy a rénszarvasoknak mégsem a teliholdas égen vagy a háztetők magasában van az igazi jó helyük.
 
Képzelt riport
Úgy tűnik, minden rendben van. Ebben az évben is megjelentek a magazinok adventi számai, és a körút is gyönyörű fénysugárúttá változott. A város kifejezetten jól néz ki. A kirakat is egészen jól néz ki. Az ember a téli divat szerinti karcsúsított szövetkabátban is igen jól néz ki. Úgy tűnik, minden rendben van vele is. Látni a maszk mögé persze nem kell, valóban jól is lenni meg pláne nem, elég csak kinézni. Megszokta, hogy úgy kell valamit csinálni, mintha - és már érkeznek is az elismerő szavak. Nahát, milyen jól áll, milyen jól nézel ki! - kapja a visszajelzéseket, és máris volt értelme a napjának. Gyönyörű ünneplő ruhát vásárol, mert abban bizonyára tarolni fog. Olaszt, franciát, díszmagyarost, népit. Valami lélegzetelállítót. Övé a legfényesebb égősor az utcában, övé a legdrágább fa, és a legpompásabb asztal...ő veszi a legdrágább és legtökéletesebb ajándékot. Vagy a legegyedibbet. És ezt szívesen mások tudtára is hozza. Vadássza a lájkokat érte, online és offline. Ő főzi a modern táplálkozási trendek szerint az ünnepi menüt. Vagy úgy, ahogy csak a mama tudta. Vagy, ahogy még a mama is csak álmodta, hogy egyszer tudni fogja. És süt éjszakába nyúlóan. Elképzeli, hogyan fognak álmélkodni, és miként csapják össze kezeiket a vendégek! "Ó, ha majd látják..., talán akkor majd szeretni fognak, akkor kitűnök mind közül, és végre értékesnek érezhetem magam!" 

Addig is költ, díszít, gürcöl, szépít - és reméli, a vendégek mind egy szálig elégedettek lesznek, minden kritika és mellékzönge nélkül. Ha a kedves vendég mindezek után mégsem 'elégedett és elismerést osztogató' vendégnek néz ki, az roppant fájdalmas élmény lesz számára. Ki fogja módolni, milyen újabb teljesítménnyel nyerhetné meg elismerését. De továbbra is úgy tűnik, minden rendben van.

Az ünnep forgatókönyve
Az elismerénszarvasos pulcsit öltők teljesen vásárra vitték saját, egyedi érzelmi szükségleteiket. Úgy tartják, el kell nyerniük mások elismerését ahhoz, hogy jónak, szépnek, szerethetőnek és értékesnek stb. érezhessék magukat. Ezért teljesen mások reakciói határozzák meg őket, és úgy tűnik, mintha mindig csak ezekre figyelnének. Bókmenedzsmentben utaznak, és megpróbálják behajtani az elismerés-áfát. Vagyont szereznek, fontos státuszba kerülnek, jól néznek ki és nagy teljesítményeket tesznek le az asztalra. Kívülről tényleg úgy tűnhet, hogy jó életük van. A társadalom is pozitívan ismeri el ezeket az eredményeket. Honnan tudhatnák hát, hogy valahol, mélyen, a maszk mögött, a szeretet koldusaként, szinte fogalmuk sincs arról, hogy ők valóban kicsodák... és mit szeretnének, mit éreznek, mit gondolnak, mit akarnak az életükkel valójában.

A Karácsony ajándéka
Vissza tudsz emlékezni arra, mikor alakult valami úgy, ahogyan igazán szeretted volna? Volt-e olyan ünnep, amikor nem kellett megfelelned és gőzerővel hajtanod? Olyan, amely belül neked is mélyen megélt ünnep volt.

Lehet, hogy pici gyermek voltál. Hempergőztél a hóban, ha épp akkor esett. Vagy karácsonyi verseket mondogattál, csak úgy, magadnak. Nem hallotta más, nem tapsoltak meg..., mégis, kerek egész volt. 

Mit szeretne ez a kisgyermek most? Mit kérne úgy igazán, a szíve mélyéből, az ünnepekre? 

Gyönyörű dolog, ha valaki látja az értékeinket, és ezt ki tudja és ki is akarja fejezni nekünk! Jó ezeket fogadni és eltenni őket, mint a nyári befőtteket. És ugyanilyen nagy dolog, ha elkap az ihlet, ha jó ötleteink vannak, ha sok energiánk van alkotni, tenni, menni. Gondoljunk ezekre, ha megakadunk, ha csüggedünk, ha valami nem sikerült. Meríthetünk ezekből erőt.

A lényeg, hogy az elismerések közben érzed-e, hogy Te is ott vagy?

Talán az ünnep gazdagabb lehet azzal is, ha keresed, mi mindenért adhatsz hálát. Ha engeded, hogy rácsodálkozz, mennyi mindened  van, mennyi minden sikerül és miként áld meg téged Isten.

A betlehemi gyermek nem volt népszerű. Egy nagyon egyszerű környezetben született. Vele voltak a szülei. Aztán befutottak a pásztorok és a bölcsek, látogatóba. A csillag elvezette őket hozzá, mert Ő az, Aki. Az Isten fia. Pompa nélkül, később Heródestől üldöztetve, mégis mindvégig ott volt ez az istenfiúsága. Mennyi minden elmúlt azóta, Ő azonban most is a Megváltó.

Isten ajándéka Neked:
"Ez az én szolgám, akit támogatok, az én választottam, akiben gyönyörködöm. Lelkemmel ajándékoztam meg, törvényt hirdet a népeknek. Nem kiált, nem lármáz, és nem hallatja szavát az utcán. A megrepedt nádszálat nem töri össze, a füstölgő mécsest nem oltja el, igazán hirdeti a törvényt. Nem alszik ki, és nem törik össze, míg a törvénynek érvényt nem szerez a földön; tanítására várnak a szigetek. Ezt mondja az ÚRisten, aki az eget teremtette és kiterítette, szilárddá tette a földet, és növényt sarjasztott, leheletet ad a rajta lakó népnek, és lelket a rajta járóknak: Én, az ÚR, elhívtalak az igazságért, én fogom a kezedet." (Ézsaiás 42,1-6)

 
Negyedik pulcsi: A keserű mézeskalácsfigura
Pulóverfilozófia
Hisz még a méz is keserű! Persze ez egészen másról szól, mint holmi nosztalgikus keserédességről. Ami odaéghet, az oda is ég. Ami eltörhet, az el is törik. Bárhol és bármikor valami szörnyű dolog történhet egy becsületes mézeskalácsfigurával! Először a sodrófa az asztalon, majd a tésztaszaggató formák éles vasai érintik húsbavágóan. Persze ezután elnyeli a teljes sötétség, ahol pokoli forróságot tapasztal. És a sütőben még mindig nincs vége. Mert amint bensőjét átjárná egy kis melegség - biztosan közbejön valami. Kiveszik és hagyják hűlni. Befejezetlenül már ezer apró kis mancs martalékává lesz, vagy rosszabb: valaki elkezdi díszíteni, de nem fejezi be. Sőt, ennél is rosszabb: elrontja! A cukormassza szétfolyik, a dekoráció pocsék. Vagy kiderül, hogy a méz is keserű. Nem csoda hát, ha megkeményedik és végképp ehetetlenné válik. 
 
Képzelt riport
A keserű mézeskalácsfigurát látszólag az ünnepek alatt sem kíméli az élet. Lecsúszik az utolsó friss halról, az orra előtt zár be a bolt, és a csinos ruhából is pont előtte viszik el az utolsó, rá is illő méretet. Csalódás csalódás hátán! Összeesküdtek a halárusok a pékekkel, de mintha egy kicsit minden azért lenne, hogy vele kitoljanak. A tej kifolyik a kosárban, a gyerek épp beteg lett, a díszes égősor pedig vakon virít a fán, mert épp kiégett. Kész katasztrófa. Teszem hozzá, a világ legsatnyább, legkisebb fenyőfáján, mert ugye abból is csak az jutott. Úgyis mindig az jut... Mindenki ideges, tolong, nyomul és udvariatlan. Különben is, ugyan mit ünnepelhetne? Elmúlt az év, lecsúszott, elment. Elpanaszolná - de ki hallgatná meg? Persze, jönnek majd karácsonykor, a sok éhes sáska, és követelik a finom ünnepi menüt. De úgysem ízlik nekik...! Tavaly is csak úgy kotorászták az ételt. Tiszta csalódás volt. Még az ajándékoknak se örültek! Hiába, ez sem megy neki, nem tud jól választani sem. És biztos, hogy előjönnek a régi konfliktusok. Mindig csak marják egymást, a család is. Csoda, hogy volt egyáltalán karácsony... Bele sem mer gondolni, hogy idén milyen lesz. Hisz tudja már úgyis a választ jó előre. 
 
Az ünnep forgatókönyve
A mézeskalácsfigurának tényleg keserű még a méz is. Az életet szüntelen feszültségben éli, a várható rosszra, kellemetlenre, csalódásra és bukásra számítva. Az édeset nem érzékeli, a keserűre azonban kiváló érzéke van. Retteg attól, hogy valami annyira félre fog csúszni, hogy egyszerre minden apró darabokra hullik. Ezért tétovázik, habozik, és dilemmák mardossák, nehogy valamit rosszul csináljon. Próbál egyensúlyozni, nehogy megtörténjen a bajság, ami miatt szüntelen aggódik. Persze ez úgyis bekövetkezik, vonja le a belső következtetést. Mi más marad hátra? A panaszáradat, hogy ő úgyis megmondta, nem is számított másra. 
 
A karácsony ajándéka
A télnek sok arca van. Amikor nem díszes, amikor nincsenek ott a fények..., tud kifejezetten szürke, borongós és lehangoló lenni. A haldokló természet, a legsötétebb éjszaka. 
Látod-e ebben a rendet? El tudod-e képzelni, hogy mindebben ott van a tavasz ígérete? Azt, hogy minden folyamatosan megújul. Az életben benne van a négy évszak, és ennek a ritmusnak nem kevésbé szép része a tél is. A nyugalom hava. A tél nem egy 'bukott tavasz'. Hanem a télnek helye van, sőt, nagyon is szükséges. Megnyugodhatsz ebben. 
 
Meg tudod-e keresni, hol találsz a fénytelenben is örömet? Ki tudod-e várni, hogy a nehézségek végre előhozzák a bennük rejlő értékeiket? 
 
Talán rátámaszkodhatsz az újra. Bízhatsz egy másik forgatókönyvben. Mert az életed a szerető és gondviselő Isten kezében van. 
 
Emlékezz rá, mikor éreztél örömet. Ott van, számtalanszor, csendes bizonyságként, megtartó alapként az öröm. Keresd a hála nagyítójával. Ha rádtör az aggódás, dönthetsz úgy, hogy inkább a hála terébe húzódsz és engeded, hogy átmelegítsen örömmel és vigasztalással. 
 
Isten ajándéka Neked
"Ne a régi dolgokat emlegessétek, ne a múltakon tűnődjetek! Mert én újat cselekszem, most kezd kibontakozni, majd megtudjátok! Már készítem az utat a pusztában, a sivatagban folyókat fakasztok. Még a mezei vadak is dicsőíteni fognak engem, a sakálok és a struccok is, mert vizet fakasztok a pusztában és folyókat a sivatagban, hogy inni adjak választott népemnek." (Ézsaiás 43,18-20)
 
Ünneplőben
Milyen lehet megtalálni a mi saját ünneplő ruhánkat?
Amely nem fog részt venni semmilyen versenyen. Nem tömegesen állítják elő. 
Nem kell jól kinéznie. 
Mert nem ítélheti meg senki. 
Mert a mi sajátunk, a mi ünnepi felöltőnk. 
Az, amiben igazán jó lenni. 
 
Milyen méltóan várni valamit? 
Méltóan élni valamit - a saját életünket. Ünnephez méltóan.
Ha már az ajándékot megkaptuk. 
Azt mondja Neked:
"Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá. Az ujjára húzzatok gyűrűt, és a lábára sarut." (A tékozló fiú történetéből) 
 
Áldott karácsonyt kívánok mindenkinek!
 
Szabó Dóra