Új épületszárnnyal bővül a Bethesda Gyermekkórház

A fejlesztés eredményeként új szülészeti-nőgyógyászati egység és gyermekpszichiátriai osztály jön létre.

Új fejezethez érkezett a Bethesda Gyermekkórház fejlesztése, ténylegesen is megkezdődik annak az új épületszárnynak a megépítése, amelyről tavaly született kormányhatározat. Az ünnepélyes alapkőletételre ma került sor Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter, Ónodi-Szűcs Zoltán, az EMMI államtitkára, Huszár Pál, az MRE  Zsinat világi elnöke jelenlétében.  A meghívottakat dr. Velkey György, a Bethesda főigazgatója köszöntötte. A csaknem 6,3 milliárd forintos beruházás révén a betegek ellátása kényelmesebb és korszerűbb feltételek között valósul meg a jövőben. A projektben egyebek között új szülészeti-nőgyógyászati egység és gyermekpszichiátriai osztály jön létre. Kialakítanak egy koraszülött-intenzív centrumot, s modern, XXI. századi színvonalon fogadja a betegeket a megújuló sürgősségi osztály is, hogy csak néhányat említsünk a fejlesztések közül.

Jelentős infrastrukturális fejlesztésekre is sor kerül: a gyógyító munkát új MRI készülék és korszerű labordiagnosztikai részleg szolgálja majd, s az elavult műtők helyett új műtőblokkot alakítanak ki.
Dr. Velkey György főigazgató korábban is hangsúlyozta több lapinterjúban: széles körű társadalmi és ökumenikus egyházi igényeknek szeretnének megfelelni azzal, hogy a támogatás segítségével szülészeti ellátást is meghonosítanak, ezzel megteremtve a szülészeti, az anyavédelmi, az újszülött-, a csecsemő- és a gyermekellátás nemzetközileg is támogatott intézményi egységét. A Bethesdában nem lesz paraszolvencia, a közellátás ingyenes lesz. Csak akkor kell fizetni az intézmény kasszájába, ha valaki választott szakemberre vagy extra szolgáltatásokra tart igényt.  Ezzel a szabályozással szeretnék kiiktatni a hálapénz megalázó rendszerét az intézmény keretei közül. A szülészet visszaállításával az intézmény évszázados hagyományaihoz tér vissza. Az 1866-ban alapított református kórházban minden korosztályt elláttak, a kommunista érában, 1953-ban azonban államosították és gyermekkórházzá alakították át. Ekkor szűnt meg a szülészeti részleg. A Magyarországi Református Egyház a rendszerváltást követően kapta vissza, s azóta folyamatosan fejlesztik az intézményt.

Milyen változást hoz a Bethesda Kórház fejlesztése a térség gyermek-egészségügyi ellátásában? – kérdezte a Parókia portál dr. Velkey György főigazgatót.
Lényeges változást fog jelenti a Közép-Magyarországi Régió és a főváros gyermek egészségügyi ellátásában.  Szorosan illeszkedik az „Egészséges Budapest Program”-hoz, amely elvárásként fogalmazza meg, hogy a budai és a pesti oldalon, valamint a város déli részén is legyen egy a nap 24 órájában sürgősségi központ és komplett ellátást nyújtó centrum. Az Észak-Pesti Pólusban a gyermekellátással nem rendelkező Honvéd Kórház tölti be ezt a szerepet, amellyel szorosan együttműködve nyújt majd a Bethesda 24 órás egészségügyi ellátást a gyermekeknek. A 6,3 milliárd forintos fejlesztés nemcsak a budapesti gyermekek számára biztosít majd modern, XXI. századi ellátási lehetőséget, hanem a környező megyékben, így a Pest, Nógrád, Komárom-Esztergom, Heves megyében élők számára is.  A fejlesztés másik korszakalkotó pozitívuma, hogy a Bethesdában indul el az egészségügyi térség első önálló gyermek-pszichiátriai osztálya. Tizenöt ággyal kezdjük meg az ellátást, ami országos szempontból is kiemelkedő jelentőségű lesz. A beruházás folytán számos más gyermek egészségügyi területen is kiemelkedő fejlesztésre kerül sor. Létrejön egy gyermekhospice-osztály, s önálló részlege lesz azoknak a gyermekeknek is, akiket állandóan lélegeztetőgépen kell tartani. Ezek jelenleg hiányzó kapacitások országos szinten is. Külön is hangsúlyoznám, hogy az új szárny megépülésével sokkal kulturáltabb, komfortosabb, emberibb körülmények között, s nem mellékesen technológiailag is jobban felszerelt kórházi közegben tudjuk majd ellátni a betegeinket.

Örvendetes, hogy nagyságrendekkel jobb infrastrukturális körülmények között gyógyulhatnak majd a gyerekek. De lesz-e elegendő humánerőforrás: orvos, ápoló, asszisztens?
Orvosok tekintetében nem állunk rosszul. A beruházás megkezdésével egy időben elindítjuk azokban az ellátási formákban a szakképzést, ahol szükség lesz nagyobb számban szakemberekre, hogy legyen például elég újszülött-, intenzív aneszteziológus, szülész-nőgyógyász vagy gyermekpszichiáter. Szerencsére sok a kiemelkedően tehetséges fiatal orvos, s a rezidensek örömmel jelentkeznek szakképzésre. Ápoló és asszisztens vonatkozásában már sokkal nehezebb a helyzet. Az utánpótlás országszerte alig biztosított, mi is küzdünk ápoló hiánnyal. Különösen a magasan képzett ápolókból mutatkozik hiány. Hosszabb távon keressük a megoldást, s már a tervezés fázisában tartunk. Az egyházi kórházak közösen hoznak létre egy ápolóképző intézetet, ahova az ország minden tájáról várjuk a szakma iránt elhivatottságot érző jelentkezőket. Hosszú távon szeretnénk menedzselni őket. Míg tanulnak, addig is kollégiumot biztosítunk számukra, s miután elhelyezkedtek, életpályaszerűen igyekszünk segíteni őket. Egyebek között ápolói szállást nyújtunk számukra, s más jóléti intézkedésekkel támogatjuk őket.

Az egészségügyi fejlesztés egyik legjobban várt újdonsága az új szülészeti osztály, ahol nem végeznek majd terhesség-megszakítást, s a szülő nők nem fizetnek paraszolvenciát. Mi indította a kórházat arra, hogy egy ilyen szülészet nyíljon itt?
A társadalom és az egyház részéről óriási igény mutatkozott arra, hogy az egyházi kórházakban is működjön a rájuk jellemző etikai normák szerint szülészet. Ennek az igénynek felelünk meg, amikor a Budai Irgalmasrendi Kórházzal közös szülészeti-nőgyógyászati szolgáltatást indítunk el.

A Bethesda új épületszárnya legkésőbb 2021 végére készül el, s a rendszerváltás utáni első legendás igazgatója, Dizseri Tamás nevét viseli majd. (Dizseri Tamás gyermekorvos kiemelkedően sokat tett az országos gyermekellátó-rendszer javításáért. Az ő feladata volt a leromlott állapotú ingatlanok helyrehozatala és egy új lelkiség kialakítása, amelyben a gyerekek között végzett gyógyító szolgálatot áthatja a „régi Bethesda Kórház” karitatív lelkülete.)

 Az új épület szintenként mintegy 1200 négyzetméteres lesz. A két mélygarázsszint felett további hét emelet létesül.  Az egészségügyi intézmény Ilka utcai részlegében jelenleg működő gyermek neurológiai és rehabilitációs szolgálatok az új szárnyba települnek át. A jövőben az Ilka utcai épületben működik a gyermekpszichiátria, egy új fekvőbeteg és nappali kórházi részleg, s ott is várják majd a járó betegeket. Ily módon is bővül a Bethesda járóbeteg-kapacitása.  Ugyancsak itt kerül kialakításra az ADHD központ, amelyben kórházi bölcsőde és gyermekmegőrző szolgálat működik. A kórház alagsorában a gyógytornaterem mellett elcsendesedésre alkalmas bensőséges kórházi kápolnát alakítanak ki. Az ünnepélyes alapkőletétel során a leendő épület alatt elhelyezendő időkapszulában a Bethesda tóról látható egy kép, Pál apostolnak a Rómabeliekhez írt levele 15. fejezetéből az 1. versével:  „Tartozunk azzal, hogy az erőtlenek gyengeségeit hordozzuk,...” Az időkapszulába került Dizseri Tamás orvosi pecsétje, egy fotó a kórházról, a Bethesdában dolgozók névsora, az intézmény Gyógyító magazinjának legfrissebb száma, pendrive-on drón film és kiadványaik. Emlékként pedig a múltból Biberauer Tivadar, az egyik kórházalapító 1905-ös levele.

A minőségi ellátást az állam is elismerte, és az „Év kórháza” díjjal tüntette ki korábban. Több mint négyszáz dolgozója mellett mintegy száz önkéntes segíti a gyógyító munkát. A kórház mai célkitűzése ugyanaz, mint az alapítók gondolata: „Krisztus szeretetének a megjelenítése a gyógyításban.”

Cseke Hajnalka
Fotó: Füle Tamás